A román Marin Sorescu Anyaöl című drámája egy vajúdást és egy agóniát állít párhuzamba. Irina asszony, a főhős, szülésével egy időben veszíti el apját. A dráma folyamán a két esemény mindegyre felcserélődik. A halállal viaskodó apa folyton koporsót követel, abba akar befeküdni, hogy végre megnyugodjon, de vajúdó lánya rászól: hová igyekszel, ülj nyugton, nekem úgy tűnik, mintha bennem mozognál. A születő gyermek és a haldokló aggastyán felcserélődése akkor csúcsosodik drámává, amikor a fiatal nő úgy éli meg gyermeke születését, mintha saját apját hozta volna világra. A színen felbukkanó három titokzatos alak is a koporsót tekinti bölcsőnek, a bölcsőt pedig koporsónak. A születés és a halál, a múlt és a jövő szimbiózisában mindvégig eldöntetlen marad: melyik folyamat mérvadó, és főleg mi mivel azonos.

Sárvári Pál korában a felvilágosodás új eszméi között nehéz volt tisztán látni, manapság szinte lehetetlen. Az idézett dráma is napjaink zavaros gondolkodását, ellentmondásos jellegét szemlélteti.

A posztmodern kor emberének lelkiállapotát tükrözi Samuel Beckett Godot-ra várva című drámája is. Vladimir és Estragon, a darab hősei szomorúan megállapítják, hogy Godot cserben hagyta őket. Hiába az előzetes megbeszélés, az érkezés rögzített időpontja, a várva várt személy nem jelentkezik. Ők mégis reménykednek: el akarják kerülni a közeledő éjszaka veszélyeit, de az éjszaka rájuk köszönt, és ők még mindig várnak, ám hiába, Godot nem váltotta be ígéretét. Az emberi lét minden értékétől, időtől és tértől elvonatkoztatva, egy kopár mező csupasz fája alatt a két csavargó a mai ember mezítelenségét, kifosztottságát, nyomorúságát jeleníti meg. Folyton Godot-ra várnak, aki nem jön, így az éjszaka foglyai lesznek. A drámából nem lehet megtudni, hogy valójában ki Godot, és ha ígéretét teljesítette volna, a találkozásnak mi lett volna a tétje.

Zelk Zoltán Fehér című ötsoros versébe sűríti a Beckett-dráma lényegét. „Csukott szájnál némább városok, / Robaj nélkül beomló hegyek. / Vinnyog a szél, szűköl az eső: / ázott szemű, látod az eget, / látod a csontváz varjak fehér vonulását?” A költő egyik könyvdedikációja is hasonló fogantatású: Szélfutta levél a világ, de hol az ág? Ki az ág? Nem ezt kérdezzük-e mindnyájan? Nem azt a csodálatos, zöldellő ágat keressük-e egy egész életen át, ami Tündérországban, az antik mondákban virágzik? De miért csak ott, miért nem itt és most, hogy látható legyen?

Íme, a posztmodern kor művészi alkotásaiból egy csipetnyi ízelítő gyanánt. De valójában mi is a posztmodern szemlélet, néhány mondatra leegyszerűsítve? A nyugati világban a globalizáció új szellemi irányzatát nehéz meghatározni, ideológusai is zavaros magyarázatot nyújtanak. A posztmodern elmélet képviselői művészetben, irodalomban, kultúrában radikális megoldást ajánlanak, eszerint le kell rombolni a hagyományos értékrendet, és a romokon új struktúrákat kell építeni. Ebben a divatos vízióban a lényeget magába foglaló keretről, értékek elrendezéséről, összefüggések kereséséről szó sincs, sokkal inkább újabb és újabb kezdeményezések, kísérletek egybevetéséről, afféle montázstechnikáról beszélhetünk, ami változatos, izgalmas, reklámszerű. A meglepő irányzat képviselői szerint a hagyományos értékeket el kell szakítani metafizikai gyökerüktől, mert csakis a különválás szolgálhatja a fejlődést. A hagyomány börtönéből végképp ki kell törni az „új” érdekében. De az „új” is csak átmenetileg fogadható el, később azt is le kell rombolni a még újabb érdekében.

A multikultúra fogalma is a posztmodern irányzat szüleménye. Multikultúrán viszont nem a kultúrák egymás melletti léte, kapcsolata, kibontakozása értendő, hanem szétrombolt kultúrák halmaza, amit éppen úgy össze lehet kavarni, illeszteni, mint a szerencsejáték kockáit. És hogy még érdekesebb legyen a „játék”, a kockákat is folyton cserélni, változtatni kell. Ha a nemzeti kultúrák eltűnnek a globalizáció süllyesztőjében, létrejön majd az egész világra kiterjedő szinkretista multikultúra, majd az azt követő posztkultúra. És mi következik azután? Azt a jelenben senki sem tudhatja, de újabb és újabb kultúrák születnek a korábbiak romjain.

Az ateista, globális irányzat elveti a hagyományos szellemi értékeket, istent játszik, új világot akar teremteni. Vajon sikerülni fog?