A pillanat ravatalán

Audio file

Hermányi Dienes József tiszteletesről olvassuk: korának egyik legműveltebb embere volt, kortársai „lábakon járó könyvtartó polcnak” nevezték. 158 kötetnyi kézirat maradt utána. Hallatlan szellemi örökség! A szent tudományok tudoráról a Szentírás is elismeréssel szól: „A pap ajkának kell a tudást őriznie, és az ő szájából várják a tanítást, mert a Seregek Urának követe.” (Mal 2,7) A tudós lelkipásztor hivatásánál fogva folyton az ég üzenetét közvetítette, de bizonyára az egyik legfontosabb földi valósággal, a múló idő fogalmával is foglalkozott, hiszen az igehirdetésben és tudatunkban idő és örökkévalóság sziámi ikrek: egyik a másik nélkül nem létezik.

Mi az idő? Titok, már a görög bölcselők megkísérelték tisztázni az idő fogalmát, de alig jutottak eredményre. Be kellett érniük az időnek mint titokzatos jelenségnek a körülírásával. Talán ezért született meg képzeletükben a kezében sarlót tartó Kronosz, aki learatja a múló éveket, és az alvilágba taszítja a halandókat.

Az idővel úgy vagyunk, mint a térrel, a léttel, a végtelennel, csak sejtjük mibenlétét, valójában felfoghatatlan számunkra. Valószínű, hogy a hal sem tudja, mi a víz, mert benne él. A szárazföldön lenne képes életterét felfogni, mint ahogy az idő is az időtlenségben nyer értelmet. A hal az emberhez viszonyítva előnyös helyzetben van: ő a víz folyásával szembe, ellentétes irányba is képes úszni, de az ember az idő folyamában csak egyirányú mozgást végezhet, egyre közeledvén a halálhoz. Nemcsak a távolság, a közelség is akadályozza látásunkat. Ha arcunk a tükör lapjához tapad, a fény nem verődik vissza, és nem látunk semmit. Bizonyos távolságra van szükség, hogy a kép megjelenjen.

Ha az idő lényegét kutatjuk, a felkészült fizikus is zavarba jön, noha minden tudományos mérés, kísérlet alapja az időmérés, hiszen a tudós csak azt tudja vizsgálni, ami az idővel és időben változik. A csillagászok az időt évmilliárdokban mérik, a fizikusok a másodperc milliomod töredékére figyelnek. A növények és állatok is „mérik” az időt, az egysejtű lények biológiai órára vannak beállítva.

Az idő folyásában szerencsére pihenők is vannak. Álmunkban megáll az idő, legalábbis ezt érzékeljük. Az éjszakai pihenés ébredéskor röpke pillanatnak tűnik. De álmunkban is gyakran az idővel viaskodunk. Lekéssük a vonatot, a repülőgép indulásra készen áll, és mi nem találjuk útlevelünket. Ha valami elkápráztat, kijelentjük: megállt az idő. Bárcsak igaz lenne! Az idő sajnos múlik, akár érzékeljük, akár nem. Magához láncol, a sír felé hurcol, és átad a halálnak. Kharón ladikján nincs visszaút.

Akinek rövid élet adatott, és teljes életet akar élni, annak az idővel jól kell gazdálkodnia. Nem munkálhatott-e egy Mozartban, Rimbaud-ban, Petőfiben valami titkos előérzet, amiért félelmetes ütemben igyekeztek tehetségüket kamatoztatni, hogy az időből ki ne fussanak?

Az idővel sehogy sem boldogulunk, mert nem mi, hanem ő győzedelmeskedik felettünk. Vagy mégse? Az atomfizikusok szinte hihetetlen dolgot állítanak: az idő mindent magával sodor és elpusztít, de van egy kivétel. A szubatomok világában az anyag elemi részecskéje nem alakul át, elpusztult elektron, neutron nem létezik. Az anyagnak ez a háborítatlan eleme, parányi része túl sima ahhoz, hogy az idő belekapaszkodjék, és magával vonszolja. Az idő nem az elemi részecskéknek, hanem a belőlük formálódó alakzatoknak, atomoknak, molekuláknak, vegyületeknek a kísérője. Amikor az elemi részecskék atomokká, az atomok molekulákká alakulnak, akkor jelenik meg az idő, és kérlelhetetlenül görgeti maga előtt az összetett formákat a megsemmisülés felé. A különböző formában megjelenő alakzatok átmeneti jellegűek, míg a parányi, oszthatatlan részecskék állandó létbe vannak beágyazva, ezért az idő tehetetlen velük szemben.

Eszerint az időben élő ember már itt, a tér és idő koordinátái között magában hordozza az időtlenséget, a Biblia nyelvén az örökkévalóságot? Bizarr elmélet! Megtalálta a tudomány az elmúlás ellenszerét, nem kell többé kiinni a halál keserű poharát? Mintha az édenkertben az ősellenség csábító szavait hallanánk: „Dehogyis haltok meg, olyanok lesztek, mint Isten.”