Honvágy a hazában

Audio file

Az angol vicc szerint az amerikai milliomos meglátogat egy angol főurat, és megcsodálja a kastély melletti üde, zöld gyepet. Miként lesz ilyen szép, sűrű a gyep? – kérdezi a ház urát. – Az öntözésről a mi esős éghajlatunk gondoskodik, jómagam nem teszek mást, mint évente háromszor lekaszálom a füvet, majd megboronálom, és egy idő után ilyen szép lesz a pázsit. – No de meddig kell ezt csinálni? – kérdezte az amerikai. – Hát úgy kétszáz évig – hangzott a válasz.

Így vagyunk mi is a román demokráciával: kell hozzá legalább kétszáz év, amíg elfogadható arculatot mutat. A diktatúra idején a demokráciára vártunk, jó néhány év elteltével már torkig vagyunk vele. A kommunizmus romjain demokratikus, új világot kellene építeni, aminek egyelőre semmi nyoma. A rendszerváltáshoz, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás fellobbanó, majd rövidesen kihunyó lelkesedésén kívül alig történt érdemi változás. Az RMDSZ megalakulásakor a Szent Mihály-templomban ünnepélyes ígéretet tett, hogy a magyar kisebbség jogainak érvényt szerez, de mindez csak ígéret maradt. Románia nem soknemzetiségű, hanem nemzetállamnak nyilvánította magát. A kisebbségek beolvasztását célzó törekvések üteme változatlan. A román politika már rég rájött, hogy nincs értelme a világ közvéleményét magyarázkodásokkal borzolni, rá sem hederít a külföldi tiltakozásokra. Szuverén államiságra hivatkozva belügynek tartja a kisebbségeket elsorvasztó politikáját.

És az egyház? A mi egyházunk vezetősége a rendszerváltás után ébresztő helyett altatódalba kezdett, hangoztatván: az egyház nem politizál. Nyilvánvaló, hogy egyházi ember nem vállalhat politikai szerepet, a templom és a politika két külön világ, de a megfogyatkozott, hátrányos helyzetű, feltápászkodó hívősereg joggal elvárja, hogy egyháza a templomfalakon kívül kivegye részét a nemzetmentés szolgálatából. A görögkeleti egyház nemzeti egyháznak vallja magát. A magyar egyházak pásztorai nem képzelhetik magukat egy magasan szálló repülőgép utasainak, akik a kék ég alatt napfényben utaznak, alattuk pedig sötét felhők tornyosulnak. Nemcsak az egymás ellen elkövetett gonosz tettek, de a pusztuló nemzet ügyének fel nem vállalása is a vétek kategóriájába sorolható. A liturgia elején a lelkiismeret-vizsgálatban a mulasztással elkövetett bűnök bevallása a megigazulás feltétele.

Az erdélyi magyarság közérzete a rendszerváltást követő évtizedekben sem javult. Világos jövőképre lenne szükség, a kiutat kellene megtalálni. Ha nem sikerül, egyre nagyobb pszichés nyomás nehezedik az emberekre, és egyre nehezebb a mélységből felkapaszkodni. Pál apostolnak Kis-Ázsiában látomása volt, egy makedón férfit látott, és kérését hallotta: Jöjj át, és segíts rajtunk. Az anyaországnak is ezt kell tennie, meg kell hallania az erdélyi magyarság segélyhívását, át kell segítenie az elszakadt nemzettestet e válságos időszakon.

A magyar nyelv különbséget tesz a közömbösség és közöny között. Közömbös embernek azt nevezi, aki sem rokonszenvet, sem ellenszenvet nem érez valami vagy valaki iránt. A külvilág érdeklődése határán kívülre esik. Ezzel szemben a közöny már erkölcsi kategória, a kötelesség elmulasztását, vétkes magatartást jelent, amit a régiek jóra való restségnek neveztek, és a hét főbűn közé soroltak.

A kibontakozás, fejlődés kerékkötője a közöny. A bűn mélységéből az ember még Istenhez kiálthat, átélheti elesettségét, ráébredhet kudarcára. A közönyben élő ember azonban soha nem mondhatja: Uram, szabadíts ki közönyöm mélységéből. A közöny nem mély, hanem lapos, süppedő, akár a sivatagi homok. És terméketlen is, hiszen közönyből nem születnek gyermekek, sem művészi alkotások. A közönyben mindent elborít az unalom, az önelégültség, az érdektelenség. A közönyben az ember csak „van”, de nem tudja, mi végre van, s hogy rajta kívül, fölötte és érte másvalaki is „van”. Ezért a közöny nem ismeri a hitet, nem éli meg a reményt, nevetségesnek tartja a szeretet túlzásait.

A veszélyben forgók fohásza is ez lehet: a közöny bűnétől ments meg, Uram, minket! Bethlen Miklóst a börtön sem törte meg, Önéletírása annak bizonyítéka, hogy megpróbáltatása után is népe szolgálatában állt. Meggyőződése volt: a nemzet csak addig él, amíg áldozatot vállaló fiai éltetik.